Varnus_Xaver“Orgonisták tucatjai bizonygatták, hogy semmi nem érdektelenebb számukra, mint Varnus Xavér művészete. Ám dühtől és irigységtől remegve mondták ezt, és éjjelente szobájukba zárkózva mégiscsak őt hallgatták. Hatása oly nagy korunk orgonaművészetére, hogy senki nem állhat meg mellette, így az újabb generációk nem a követésében, hanem a vele való szembemenésben próbáltak sikerekhez jutni” – írta róla egykor Faludy György, a költöfejedelem.

Bár sok esztendeje visszavonult családja balatonfelvidéki birtokára, az elmúlt évek mégis páratlan sikereket hoztak a világhírű virtuóznak. 2006-ban ő avatta fel a Művészetek Palotája nagyorgonáját. Ugyanebben az évben a SONY által kiadott felvétele (“From Ravel to Vangelis”) a zenetörténelem első négyszeres platina hanglemeze lett. 2010-ben Magyarország köztársasági elnöke a magyar állam által adható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adta át neki. Teltházas, ünnepi koncertjeivel ő nyitotta meg a 2013. évi Berlini Nyári Fesztivált a Berlini Dómban, majd a Toledói Nemzetközi Orgonafesztivált, azév októberében. 2014 februárjában őt kérte fel Fischer Iván a 30 éves Budapesti Fesztiválzenekar Bach-maratonjának nyitókoncertjére. De azt a bizonyos nagybetűs Koncertet, amelynél nagyobb tisztesség nem érhet muzsikust e földi létben, 2014 augusztusa tartogatta számára: 50-dik születésnapja alkalmából a nagy Bach sírja fölött adott teltházas koncertet a legendás lipcsei Tamás-templomban, igazolva Kanada nemzeti napilapja, a The Globe and Mail 1986-ban írt kritikáját: “Fogalmazzunk egyszerűen: Varnus őrületes tehetség, művészetének minden részletében oly izgató és egyéni, mint Glenn Gould volt egykoron. Lehetetlen szavakkal leírni játékának szemfelnyitő erejét.”

A koncertről felvétel készül, amelyet a BBC Culture utólag fog közvetíteni.

© Erdélyi Református Egyházkerület 2016

Kövessen minket: